Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

2. hét

6 éve
Öcsém, egyre kevésbé hiszem azt, hogy ez nekem való. De kitartok, kíváncsi vagyok mi lesz a végén ebből. Belőlem. Ezen a héten egyre jobban küzdöttem fejben az ellen, hogy abbahagyjam az edzést. A futások végefelé már nem igen tudtam a légzésre sem figyelni, mert az foglalta le az agyam, hogy egyik lábam a másik elé rakjam. A futások közti sétakor pedig próbáltam kilihegni magam, nem elájulni, és nem úgy tűnni a többi ember számára, mint a dagadt csaj aki "hát persze hogy ...

1. hét

6 éve
Szóval, én tényleg nem vagyok futó... Soha nem is voltam az, de ki tudja, végül is, miért ne válhatnék azzá? A futás számomra mentális harc. Számolok, számolom a levegővételeim, a lépéseim, a másodperceket, és közben próbálom nem feladni. Pocsék az állóképességem. Csigatempóban kocogok, és a tüdőm kiszakad miközben levegőért kapkodok. Így telt ez az első hét. Találtam egy edzéstervet, még rég. NAGYON kezdőknek (elvileg). Párszor már nekifutottam, de végig sosem ...